2015. április 1., szerda

Directionerek + Zayn kilépése

El is érkeztünk az utolsó fejezethez, de nem állíthatom 100%-ra, hogy ez lenne az utolsó, hiszen bármi eszembe juthat és akkor írok megint. Eredetileg úgy volt betervezve, hogy a directionerekről írok pár sort, de közben Zayn kilépett a One Directionból, ezért arról is kifejtem a véleményem. De előbb a directionerekről. 

Amit most írni fogok, az a nagyobb százalékukra igaz, ha úgy érzed rád nem igaz, akkor nem, de akkor ne háborodj fel, amiért általánosítok, mert nem azt teszem. Itt a többségről fogok írni, és vannak kivételek is. Úgy gondolom, hogy az írásom inkább a külföldiekre fog vonatkozni, leginkább az angolszászokra, na azok ilyen elvetemült primitív idióták, főleg a tinilányok azokban az országokban.

Elvakult, rózsaszín ködben élő kis picsák, akik csak áltatják magukat, de ilyenek nálunk is vannak. A directionerek mindig csak elferdítik az igazságot, kavarják a szart és hülyeségeket terjesztenek. Annyira hiszékenyek, hogy szinte minden szart benyelnek, még azt is, amit a médiában hall vagy olvas. Ha meg valaki nem ért velük egyet és leírja az eltérő véleményét, azt szétcincálják, megalázzák és még lehetne sorolni. Ha az igazság negatív színben tünteti fel a fiúkat, azt képtelenek elfogadni és ilyenkor kezdenek el kombinálni, meg hülyeségeket terjeszteni. Magukat csapják csak be vele, aztán egyszer csak szépen felébrednek és koppannak egy nagyot, ami fájdalmas, de nagyon. Ők az igazi kislányok.

Vannak olyanok, akik minden percben arról ábrándoznak, hogy lefekszik az egyikükkel, rosszabb esetben mind az öttel elképzeli magát az ágyban. És nincsenek még 14 évesek se.
Mindig hirdetik, hogy milyen jó dolog perverznek lenni és a szex a fő témájuk, illetve, hogy a fiúk milyenek az ágyban és a legfontosabbnak azt tartják, hogy mekkora a micsodájuk. Hát igen, ez az információ is elterjedt, de ki tudja, mi igaz belőle, mert kétlem, hogy odamentek volna hozzájuk egy vonalzóval és letolták a gatyájukat. A fiúk meg tudtommal nem osztottak meg ilyen információt, de ha mégis, simán hazudhatnak. Egyébként szerintem ez nagyon nem fontos, személy szerint engem egyáltalán nem érdekel, hogy mekkora nekik.
A vércsoportjuk is ismert, az még hihető is, mert az bármilyen orvosi papíron rajta lehet, de a f* méret az nem. Bocs, de az a kutyát se érdekli, csak a szánalmas, primitív embereket. Az más, ha a barátnőjüket érdekli, mert ők vannak velük együtt és nem a directionerek, akik kiskorúak. 

A Larry shipperek a legszánalmasabbak, de szintén az angolszász országokról beszélek, ott aztán túl mennek minden határon. Őket az olyan képek teszik boldoggá, amik nem léteznek, amiket megszerkesztettek. És tudjátok miért? Mert tudat alatt tudják, hogy nincs Larry, csak képtelenek elfogadni, ezért elkezdenek képeket gyártani és azon élvezkednek, holott tisztában vannak azzal, hogy nem igaziak. Szánalmasabbnál szánalmasabb képeket csinálnak, ami már szinte felháborító, s ez is inkább az angolszászokra vonatkozik, azonban minden országban előfordulhatnak ilyenek, de ott vannak nagyobb százalékban.
Elounor shipperek is rohadtul betegesek, csak ők a ló másik oldalán vannak, mint ahol a Larrysek. Na, ők aztán tudnak történeteket kreálni és talán nagyobb szarkavaró gépek, mint a Larrysek. Amikor Louisról sokáig nem voltak hírek, akkor elkezdtek kreálni, miszerint Eleanorral voltak és ezt meg azt csinálták, holott, mikor tényleg együtt voltak, akkor voltak képek és nem csinálták azokat soha sem.

A másik, hogyha az egyik fiú randizik egy lánnyal, ez inkább Harryre meg Niallre vonatkozik, akkor a féltékeny kislányok mindenféle ribancnak elhordják a csajt, illetve fenyegető üzeneteket küldenek neki. A legröhejesebb, amikor azt írják/mondják, hogy a férjeik, meg amikor elélveznek a látványuktól is.

A directionerek híresek a primitívségükről is, ha netán valaki rosszat mond róluk, csupán véleményként, még akkor, ha az nem lehordás, akkor a pokolba kívánják az illetőt, s ha van twittere, megfenyegetik. Ugyanez történik azzal a híres emberrel, aki összetűzésbe kerül az egyik taggal. Most jelenleg van ez a Naughty Boy, aki miatt Zayn kilépett a bandából, legalábbis sokan ezt gondolják. Hát most rendesen fenyegetik azt a fickót és a pokolba kívánják. Ez egyszerűen nevetséges, de nem hiszem, hogy ezek az emberek sok tizenéves kis picsa véleményére adna.
Olvastam egy olyan kiírást is, miszerint a directionerek űzték ki a zeneiparból a The Wanted együttest az összefogás miatt. Nem tudom ezek hol élnek, de felháborító, amit csinálnak és sokat is képzelnek magukról. Majd pont a kis buta kislányok véleményére adnak, nyilván nem azért vonultak vissza, mert a kislányok megfenyegették meg elhordták őket. Ki is röhögték őket, amíg aktuális volt ez, most meg Naughty Boy teszi ezt és gondolom Zayn is. Ja, meg a többi 1D tag is. Csodálkoztok, hogy a fiúk nem kedvelik igazán a rajongókat? Pont az ilyen agybeteg idióták miatt van, amiért próbálnak menekülni előlük. Betegelmék ezek komolyan.

Ennyit erről, most ennyi jutott eszembe. Most rátérnék Zayn kilépésre, ami viszonylag friss téma. Nagyon sok elmélkedés született már arról, hogy vajon mi lehet az oka.
Úgy kezdődött, hogy hazautazott a koncertről a stresszre hivatkozva. Volt, aki ezt elhitte? Ugye nem? Akkor volt ugye a "megcsalta Perrie-t" botrány, közben meg Louisnak is volt egy botránya, miszerint csókolózott egy lánnyal, aki nem Eleanor. Persze, utána kiderült, hogy már két hete szakítottak Eleanorral, csak nem hoztál nyilvánosságra.
Hazautazáshoz még annyi, hogy a Fülöp-szigeteken aláírattak vele és Louissal egy papírt, hogy nem fognak drogozni, meg semmilyen illegális szert használni, pénzt is kértek, ha esetleg megszegik. 

Akkor jöjjenek az elméletek, amik igazak lehetnek.
1., Elege volt és minden szabályt felrúgott. Tudta, hogy ki fog lépni, és nem érdekelte már nagyon. Sőt, az sem tetszett neki, hogy megakarják tiltani, hogy drogozzon. Persze nem egyik napról a másikra történt ez, ő már ezt eltervezte, ugye kellettek ügyvédek is, meg persze az ügyintézés is eltart egy ideig. Egyszerűen nem volt nyilvánosságra hozva.
Olvasni lehetett, hogy azért tette, mert normális életre vágyik, ezt nehogy elhiggyétek. Saját karriert akar a fiúk nélkül szólóban, ami érthető is, hisz egyénileg indult az X-Factorban, erre összeteszik négy másikkal, amivel persze, hogy élt, különben nem lett volna esélye. Na, ilyen egy igazi törtető ember, de hát bak jegyű, mit is várunk.
Most mindenki Naughty Boy-t szidja, csak mert Zayn épp vele dolgozik és azt gondolják, hogy ő beszélte rá Zaynt, hogy lépjen ki. Hát igen, a kis elvakultak már csak ilyenek, egyszerűen fel kéne fogniuk, hogy Zayn saját karriert szeretne. Oké, lehet mondani, hogy hátba szúrta a fiúkat, nyilván ők is tudják, mik folynak a háttérben és meg is értik a döntését. Csak a rajongók nem, mert ők szart sem tudnak az egészről.
Louis meg összeveszett Naugty-val twitteren, mint tudjuk, hogy Louis az a fajta ember, aki élőben fülét-farkát behúzza, azonban ha twitterről van szó, szájhősködik.
Naughty kitett egy videót, ami Zaynről szólt, elvileg arról, hogy megmentette Zaynt az 1D-től, amiben látok is igazságot, még, ha provokáció is áll a háttérben. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem Louist akarta felidegesíteni, hanem a rajongókat, ami szintén nagyszerű ötlet, hiszen én magam is szeretem idegesíteni a kis elvakultakat. Erre Louis beszólt neki, hogy mennyire pofátlan, amit csinál, meg, hogy miért kell idegesíteni a fanokat, és, hogy milyen gyerekes már. Már bocs, de Louis még gyerekesebbé vált ezzel a hozzászólással. Szerintem Louis még gyerekesnek is rossz. Ő inkább egy ősember, vagy még annál is rosszabb. (a primitívségére értettem). Vitatkozni kezdtek, de pontosan nem tudom, hogy min, nem is lényeg, annyi, hogy Louis szépen leégette magát azzal, hogy elkezdett egy ilyet. Na, de ő mindig is a twitter botrányairól volt híres, mert csak ott jár a szája, de remélem egyszer valaki jól elveri. Nem egyenes ember egyáltalán, ő sosem tisztázza magát, hanem lapít. Az ilyen emberektől fordul fel a gyomrom.
Én ezt a verziót tartom valószínűbbnek, de mivel sokan nekem esnének, hogy én se tudom az igazat, elárulom a másikat is.

2., A modest vágta ki a drogozásai miatt, mert úgy gondolták, hogy ez nem tesz jót a fiúk imidzsének. Persze, nincs kizárva, de ha így lenne, akkor a modest rúgott volna egy öngólt, hiszen az 1D nekik egy remek pénzforrás, s ha már valaki hiányzik, össze is omolhat az egész, össze is fog, s ezt ők is tudják.
Véleményem szerint Louis lesz a következő, aki ki fog lépni, méghozzá hamarosan. Louis és Eleanor szakított, ez már szinte biztos, de ez se lehet véletlen. Ugye a modestnek érdekében áll, hogy ők ketten együtt legyen, de Louis tudja már, hogy nem marad sokáig, ezért kitette a csajt a modest legnagyobb bánatára. Az utóbbi időben elég sok mindenre fütyültek Zaynnel együtt, amit a modest megkövetelt volna tőlük. Most már Eleanor se érdekelt, ezért kitette a szűrét. Ha már így alakult, miért ne csinálnának hírverést belőle? De ez eltörpült Zayn ügye mellett, máskorra kellett volna időzítenie. Vagy a modestnek, de valószínűleg tudják mit tesznek.
Tehát megérzéseim szerint hamarosan búcsúzunk Louistól is. Négyen eleve bukni fognak nagy valószínűséggel, ha már háromra csökken a létszám, elérkezik a vég is. Fogadjátok el, nem tart semmi sem örökké.
Még hozzátenném, hogy a többiek megértik Zayn döntését és támogatják is, hisz pontosan tudják miféle mocskos dolgok folynak a háttérben, egyedül Louis nem tudja felfogni a tyúkeszével, még pattog is, mint egy gumilabda. Kussoljon be az ég szerelmére az a kis ősemberagyú! Ez nem jelenti hogy Zayn rosszban lenne velük, Louis meg egy idióta, egy síkhülye. Akkor se értené meg, ha ötszázezerszer el lenne neki magyarázva, az IQ-ja alig éri el a 80-at. (70 alatt meg már fogyatékosságról beszélünk)

Na jó, ennyi elég, erről ennyit. Ha eszembe jut még valami, akkor majd posztolok, de az nem tudom mikor lesz. Addig is jó olvasást. És bocsánat a csúszásért, de ezt jól át kellett gondolnom, illetve várnom a fejleményeket, de úgy döntöttem, hogy ennyi várakozás elég volt.

1 megjegyzés:

  1. Te még élsz? 🤔

    Sok minden volt az öt évben. Biztos sokan kíváncsiak a szaftos véleményedre. :-)

    VálaszTörlés